Úszik a tegnappal minden pillanat
az idő hatalmas tengerében,
de néhány kósza emlék mégis itt maradt
az elfáradt jelennek ölében.
Ringatja őket a meleg nyári szél,
esőcseppek oltják a szomjukat…
Az ember örök életet remél,
de minden napot lezár az alkonyat.
Nem tűnik el, és nem fakul a kép
az elázott szempillák alatt,
mert bárha telik az idő, és van ami véget ér,
az emlék az mindig és mindenkor megmarad.
Csak nő egyre nő a tenger, és gyűlnek a tegnapok,
lenyugszik a nap és kezdődik az éjjel.
S míg integetnek a búcsúzó pillanatok
az ember új emlékeket érlel.
Tintafolt 