Összefogva

Néha nem tudod, merre van az utad, néha a sors rád hosszú ujjal mutat... De elég egy ember, ki melletted áll, lehet a párod vagy szimplán egy barát... Ki szótlanul úgy ölel, hogy már nem félsz, aztán csak sóhajtasz, már nem is beszélsz... Mert nem kell a szó, csak a nyugtató érzés: az együttlét, az együttes…

Remény

Fehér madár repült el felettem, Zöld ágat vitt a csőrében. Kéklő égen a Nap ragyog, alatta csak egymagam vagyok. Zöld fűszál selymesen simogat, amíg a szél szelíden csalogat, a patakhoz hívogat. Kéri, hogy fürödjek, mossam le arcom, hogy rám utána új ruhát adjon. Lefújja rólam a hosszú út porát, és csendesen átölel, mint igaz, jó…

Egyetlen perc

Egyetlen perc csak az egész,egyetlen vallomás.Egyedül semmit nem érek,egyedül minden oly más.Egyetlen perc csak az egész,egyetlen szívdobbanás.Együtt semmi nem vétek,együtt minden oly más. Képforrás: Pixabay - Gerd Altmann

Legyen

Legyen tűz, mely lángra lobbantja szívünket. Legyen víz, mely elmossa silány kedvemet. Legyen fény, melyben meglátom arcodat. Legyen sötét, melyben csak én hallom hangodat. Legyen csend, hogy elmondhass mindent, aztán zaj, mert úgy lesz tán könnyebb, hogy ha sírnod kell, senki ne halljon téged.

Úton

Valahonnan - valahová. Akármerre - sehová. Valakivel - egyedül. Egyedül fut - egyesül. Életutunk összeér. Valahová visszatér. Visz előre és hátra, füves pusztán, hegylábra, kövek között nagy sárban, szárazföldön, tócsában, felhők alatt napfényben... Visz az utunk kéz a kézben.