Gőgh Brigitta: A szavak ereje


Sziasztok kedves Tintafolt olvasók!
Lám már el is érkeztünk a félidőhöz, az idei év hatodik vendégírói témájához. Erre a témára ketten jelentkeztek, közülük sorsolás alapján Brigitta, a Keresd meg ki vagy… blog szerkesztőjének írását olvashatjátok. A szavak erejéről szóló alkotásában nem csak a saját véleményét írja le, hanem tanácsot is ad nektek a szavak helyes használatára. 

Brigitta írása: 

” Szavak… Minden áldott nap használjuk őket, de mégsem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget nekik. Egyszerűen megszoktuk azt, hogy ezek által fejezzük ki az érzelmeink vagy adjuk tudtára másoknak a vágyaink. Pedig a szavak ennél sokkal többre képesek.

Egyszer valahol azt olvastam, hogy minden kimondott szavunk hatással van nem csak ránk, hanem a környezetünkre is. Ez a gondolat szöget ütött a fejembe, s sokáig nem hagyott nyugodni. Hogyan is lehetne hatással ez mások életére? Aztán rájöttem, hogy nagyon könnyen. A szavaknak olyan ereje van, amiről gyakran mi magunk sem tudunk. Menedéket építhetünk vele mások számára, támogathatjuk a többieket és akár óriási lavinákat is indíthatunk el egy-egy mondattal mások életében. De ez nem csak másokra, hanem saját magunkra is ugyanúgy vonatozik. Sokszor teljesen természetesnek vesszük, hogy vannak szavak, hiszen szerencsésebb esetben egészen kisgyerekkorunk óta velünk vannak. A gyerek is hamar rájön, hogy a szavaknak van valamiféle jelentése, például éhes, szomjas, kaki és a társai. Ők még ösztönösen használják ezeket a kifejezéseket, úgy, ahogy a nagyobb tesóinktól vagy a szüleiktől látták. Később azonban már a társadalom is erősen befolyásolja a szókincsük és a szavaik alakulását. Arra viszont senki soha nem tanítja meg őket, hogy a kimondott szavaiknak mekkora ereje van. Ezáltal pedig gyakran tévesen, mások bántására használják őket: a duci társaik csúfolása, mások kinevetése, téves megítélése. Ez a jelenség, sajnos nem csak a gyerekeket, hanem egyre inkább a felnőtt társadalmat is érintő probléma. Pedig a szavak erejét ennél sokkal jobb és hasznosabb dolgokra is lehetne fordítani. Például mások támogatása, ösztökélése és az álmaik elérése. Néha elég lenne egy-két kedves, biztató szó ahhoz, hogy mások tovább lendülhessenek az adott problémáikon. Csak ezt gyakran nem vesszük észre, mert fontosabb a saját életünk, a munkánk, a pénz és a saját kapcsolatunk.

Meglátásaim szerint a szavak így szépen lassan kezdik elveszteni az erejüket… De akkor mi a marad? Egy néma világ? Mit kezdenénk vajon szavak nélkül…? Jogos kérdés, hiszen a legtöbbünk el sem tudná képzelni az életét nélküle. Mégis felesleges dolgokra pazaroljuk, mert, hát, ha van, akkor van és lehet szórni. Ez így van jól, de szerintem megválogathatnánk mire is használjuk fel ezeket. Ha csak egy kicsit is odafigyelnénk, arra mások mit mondanak és, ha kicsit a világra figyelnénk és nem csak befelé, akkor rengeteg csodát látnánk. Ha csak mindennap mondanánk valami kedveset egy embernek, a mi napunk is jobb lenne, mások számra pedig erőt adnánk. Meg kéne tanulni bánni a szavainkkal! A rosszat nem szavakkal megtorolni, hanem a szép szavakkal a helyes irányba terelni. Az elesetteket segíteni. A bátortalanokat biztatni. A magányosaknak támaszt nyújtani. Megannyi lehetőség áll szolgálatunkra, s a többségük mind kihasználatlan. Merjünk bánni a szavak erejével, merjünk palotákat s egyéb csodás dolgokat építeni! Tanuljuk meg a jót értékelni!

Tehát, ami a leglényegesebb gondolat az egészből:
MERD JÓRA HASZNÁLNI A SZAVAK EREJÉT ÉS SEGÍTS MÁSOKAT, NE VÁRAKAT ROMBOLJ LE VELE, HANEM PALOTÁKAT ÉPÍTS MAGADNAK ÉS MÁSOKNAK IS!

Képforrás:
Középsuli.huKözépsuli.hu
TalkingMats

Reklámok