Pszichó

Időutazás lelkileg


“Hasznosítsd újra a tegnapot, élvezd a mát és légy úrrá a holnapon!”

Erre Philip Zimbardo és John Boyd tanít, akik több, mint 30 évig foglalkoztak időkutatással. Tény, hogy az emberek többsége sokszor merül el az időben: gondol a múltra, tűnődik a jelenen és elképzeli a jövőt. De, vajon közülük hányan gondolnak bele abba, hogy milyen befolyással lehetnek az időkeretek a mindennapi életre, a jólétre vagy a kapcsolatokra? Sokan vélik úgy, hogy nem szabad belekeseredni a múlt rossz élményeibe, hanem jobb a jelen pillanatainak élni, és vannak, akik a Lesz, ami lesz alapján élik a mindennapjaikat. A Mindset Időperspektíva – múlt-, jelen- vagy jövőorientált vagy? cikkében erre szakmai válaszokat is kaphattok. A Tintafolton pedig megosztom veletek az én múlttal, jelennel és jövővel kapcsolatos gondolataim.

clock-1274699_960_720

Múlt, jelen és jövő. Minden cselekedetünk valamilyen hatással van vagy lesz a három idősík valamelyikére. A jelen tetteinknek és döntéseinknek a jövőben lesz következménye, a jelen pedig a múltbéli cselekedeteinkből alakult olyanná amilyen. Ez a folyamat egy életen át tart, ezért fontos, hogy meggondoltak, pozitívak, felelőségteljesek tudjunk lenni bármilyen cselekedet vagy pillanatnyi reakció előtt. A bejegyzés elején említett szerzőpáros egy kutatást végzett, amelynek eredményeként 5 faktor szerint csoportosította az alanyokat. Szerintem ez egy érdekes kísérlet, amelyből mindenki megtudhatja melyik idősíkban él lélektani szempontból, valamint arról is képet kap, hogy egy adott csoport tagjai milyen perspektva szerint élnek, mit tartanak fontosnak.

Múltnegatív

A bánkódó emberek időzónája. Bármilyen átélt negatív kudarc vagy elszalasztott élmény nagy hatással lehet az ilyen emberekre, mert ők ezeket elraktározzák, majd idővel újra felelevenítik. Az ilyen típusú személyek esetében a legnagyobb problémát a betokosodás jelenti. A befelé fordulás és a folyamatos töprengés, a rosszba való belenyugvás nem visz előre egy múltnegatív embert. Véleményem szerint a legjobb terápiát ebben az esetben egy biztos kapcsolat, bizalmas baráti beszélgetés, vagy akár egy pszichológus jelenti. A társalgás, az élmények és fájdalmak megosztása erősítheti a ebben a csoportba tartozó embereket.

Múltpozitív

A múltnegatív ellentéte. Aki ebbe a kategóriába tartozik az büszke lehet magára. Minden ilyen emberképes a múltra pozitív szemmel nézni és csak a jó élményekre koncentrálni. Vidáman tekint vissza minden boldog pillanatra, ami a jelenre nézve is pozitív lehet, mert igy a mindennapjai is derűsen telnek. Az ilyen típusú emberek alacsony stresszfaktorral rendelkeznek, magas a tűrőképességük, és jó kapcsolatokat tartanak fenn másokkal.

Jelenhedonista

Ebbe a kategóriába is pozitív szemléletű emberek tartoznak. A pillanat varázsát élvezők számára nincs lehetetlen. Izgalmas életet élnek, mert képesek kockáztatni. Úgy gondolom, hogy ide leginkább fiatalok tartoznak, de léteznek aktívabb idősek is, akik kortól függetlenül próbálnak ki érdekes dolgokat, viccelődnek, vagy akár sportolnak.

Jelenfatalista  

Sorszerű életet élő emberek csoportja, akik hisznek abban, hogy felsőbb erők befolyásolják a mindennapjaikat. Lényegtelen, hogy a jelenfatalisták Istenben vagy a jóslatokban hisznek-e, mert, ha az önmegvalósítás hiányzik, vagy nem teljesedik ki, akkor az ilyen személyeknek nincs konkrét jövőképe csak elfogadott sorsa. Néha szoktam online jóslókártyákkal játszani. Érdekesnek tartom, ha egy általam felvetett kérdésben olyan válaszokat kapok egy internetes jósláson, amelyekről el tudom hinni, hogy tényleg beválhatnak. Ez csak abban az esetben mükődikm ha az eredménz a valóságot tükrözi, legalábbis van némi köze a jelen helyzetemhez. Másképp ez csak egy játék marad.

Bármilyen jövendöléssel kapcsolatban fontos, hogy az ember reálisan ítélkezzen, magában valamint a saját erőfeszítéseiben higyjen. Az Istennel való kapcsolat a jóslásoktól teljesen különbözik, mert az, aki hisz a vallásban és képes bizonyos szituációkban Istenhez fordulni az valószínűleg több lelki megnyugvást és pozitív energiát kap, mint az akinek a kártyák jósolnak az életére nézve optimális eseményt.

Jövőorientált

Célkitűzéseit követő emberek csoportja. Ők azok, akik legyen bármi nem térnek le arról az útról, ami a cél felé vezet. Pontosság, aktualitás és szilárd jellem – ezek a jövőorientált emberek sajátosságai.  Szerintem ebbe a kategóriába főleg magas beosztású emberek sorolhatók, akik folyamatosan szem előtt tartják azt, hogy miként tudnak szakmailag még jobban kiteljesedni. Nincs idejük a múlttal foglalkozni. De a rendületlenség és célorientáltság a kapcsolatatik kárára is mehet.

A cikk arra is kitér, hogy az a jó helyzet, amikor valaki képes a fent említett időperspektívák között váltani a helyzeteknek és a feladatoknak megfelelően. A legideálisabb az, ha valaki egy kicsit múltpozitív, egy kicsit jelenhedonista és egy kicsit jövőorientált. A kiegyensúlyozottság érdekében a következő tippek segíthetnek:

Ne sajnálkozzunk a múlt eseményein, hanem koncentráljunk a boldog pillanatokra. Ha elszalasztottunk valamit, keressünk helyette mást, ami szintén javunkra válik.

  • Keressünk olyan tevékenyeségeket, amelyek fejlesztenek és kellemes emlékeket szülnek.
  • Legyen egy hobbink, legyünk aktívak.
  • Szánjunk időt a kapcsolatokra és a kikapcsolódásra.

Te melyik csoportba tartozol?

Ha ez a cikk hasznos volt számodra, kérlek oszd meg másokkal is, hogy hozzájuk is eljusson a benne található üzenet!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s