{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A legszebb pillanat az életemben


Sziasztok!
Örömmel jelentem, hogy a {Vigyázz! Kész! Posztolj!}  keretén belül én lettem a hónap bloggere, ami azt is jelenti, hogy a mostani témát én találtam ki. Miért pont ezt a témát választottam? Nos, ennek egyik oka az, hogy szívesen mesélek életem egyik legjobb pillanatáról, másrészt úgy gondolom, hogy mindenkinek volt legalább egy ilyen pillanat az életében, amiről örömmel írna. És, természetesen arra is kíváncsi vagyok, kinek melyik volt ez a pillanat.

untitled.png

Egy meglepi szülinap, lánykérés, az esküvő, az első gyermek megszületése stb. mind a szép pillanatok közé tartozik. Az enyém is ezek egyikéhez köthető. Kíváncsiak vagytok rá? Pontosabban fogalmazok: életem legszebb pillanata az volt, amikor a férjem megkérte a kezem. (Na, jó! Sejtettem! – gondoljátok!) De kérlek olvassátok el a sztorit:

Esős nap volt. Az egyetemi diplomámért indultunk Temesvárra. Hosszú út állt előttünk, majdnem 460 kilométer. Fáradtan, unottan érkeztünk, és miután megkaptam a diplomát, egy barátnál szálltunk meg éjszakára. Egy adott pillanatban a közös barát és a párom elvonultak. Nem vagyok féltékeny típus, ezért nem is érdekelt miért vonultak ki a szobából. Türelmesen vártam, hogy visszatérjenek. Másnap sem kérdeztem semmit. Összepakoltunk és indultunk hazafelé.

Déván megálltunk. Havaseső hullt és rázott a hideg. A dévai vár előtt azon tanakodtunk, hogy felmenjünk-e vagy se. A párom ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk, de én próbáltam lebeszélni róla, mert már a lábamat sem éreztem a beázott csizmában. Kis tűnődés után, végül meggyőzött, hogy bármilyen idő is van, a fenti kilátás mindent felülmúl. Mérgesen, hisztisen és nyűgösen, de végül beültem a telekabinba, ami felvitt a várhoz. Hülyének éreztem magam, hogy olyan bizarr, nem bámészkodáshoz való időben ott álltam a vár tetején, a párommal kettesben, merthogy rajtuk kívül senki más nem volt odafenn. Jobb lett volna inkább egy melegebb helyre beülni. – gondoltam. A nézelődés közepette a párom egyszer csak megszólított. Megfordultam, és ő térdelve állt előttem. Talán abban a pillanatban ő sem tudta, hogy a hidegtől reszket-e vagy az izgalomtól. Elővett egy dobozt, és kérdezett.  Azt gondoltam, hogy viccel velem, pedig ott térdelt előttem a vizes talajon, kezében a gyűrűvel. Újra kérdezett. Ez most komoly? Viccelsz? – kérdeztem. De, ő merev és határozott volt, már majdnem sírt. Komolyan gondolta. A legkomolyabban. Elhittem. Igen. – válaszoltam. És abban a percben, hogy ujjamra húzta a gyűrűt, megszólalt a déli harangszó. Megható volt mindez, érzelmekkel teli. Nekem is könnyek gyűltek a szemembe, de minden mérgem tova szállt.

Később egy bevásárlóközpontból hívtam fel a hozzám közel állókat, hogy elmondjam nekik, milyen nagyszerű dolog történt. Tudjuk. – mondták. Mióta? – kérdeztem. Kiderült, hogy a lánykérés már rég tervbe volt véve, és a többiek már egy legalább egy hónapja tudták, hogy hol és miként fog megtörténni. És, azt is megtudtam, – merthogy hazafelé a párom elmondta – hogy amikor Temesváron elvonultak, akkor is erről beszélgettek. A lánykérés tehát meglepetésként ért, de éppen ez volt a párom célja. Az, hogy ne sejtsek semmit. Az, hogy lásson engem örülni, akkor is ha esőcseppek hullnak körülöttem.

Éhesek voltunk. Annyira, hogy azt mondtam, én akár egy Fast Foodban is megebédelek. Hazafelé, jobbról balról lestük az éttermeket, de nem találtunk egy olyant sem, amely alkalmas lett volna. A párom mindenképp szeretett volna romantikus, nyugodt helyre menni. Végül Segesváron találtunk egyet. A Drakula háza étterem neve elsőnek nem hangzott biztatóan, de az ottani hangulat, kiszolgálás és a finom ebédnek köszönhetően a hosszú, fárasztó, esős napunk végül teljesen gyönyörűvé, romantikussá és felejthetetlenné vált. Már csak haza kellett érnünk, hogy szemtől szembe is elmondjam másoknak, milyen szép pillanatokban volt részem.

Képtalálat a következőre: „engagement”

Ha elolvastad, köszönöm neked! Ez a sztori egyben üzenet is: Ne szomorkodj, ha néha esik az eső, mert mindig lesz valaki, aki mosolyt csal az arcodra ezeken a napokon is. A nap mindig kisüt valahonnan, csak hagyni kell, hogy minden úgy történjen, ahogy annak történnie kell. Minden kezdet nehéz, de a végkifejlet a lényeg.

A többiek legszebb pillanatait a békára kattintva olvashatod el:

Reklámok

2 című bejegyzés “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A legszebb pillanat az életemben” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s