Fáy Hanna: „Nem tökéletes gyerekeket, hanem boldog gyerekeket szeretnék nevelni.”


Sziasztok! 

Nemrég indítottam el egy rovatot, amelynek a Nézőpont nevet adtam. Ebben a rovatban minden hónapban egy előre meghatározott témában két cikk is megjelenik. Lesz egy úgynevezett reakciócikk és egy interjú. A reakciócikk egy videóra vagy bármilyen témába illő neten talált cikkre szól, és az én nézőpontomat, véleményemet tartalmazza. Az interjút minden hónapban egy olyan személlyel készítem el, aki szerintem jártas a témában, vagy legalábbis van tapasztalata az adott területen. Az első téma az iskola, vagyis az oktatás. Ebben a témában a modern iskolarendszer hibáiról szóltam, az interjút pedig egy általatok is ismert bloggerrel készítettem el. Ő Fáy Hanna a Honey* apró csodái blog tulajdonosa, aki egyébként óvodapedagógus. Hannát többek között kisgyerekek neveléséről kérdeztem valamint arról, ő miként látja a jelenlegi oktatási rendszert.
(az interjú a kép után következik)

child-2293839_960_720.jpg

Szia! Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
Sziasztok! Fáy Hanna vagyok, 24 éves. Óvónőként dolgozok egy zuglói oviban, kiscsoportosokkal foglalkozok. Ez a második munkahelyem. A főiskola után Jászfényszarun csöppentem bele az óvodai munkakörnyezetbe. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán végeztem tanulmányaimat. A pedagógiai mellett sok más is érdekel. Többek között írok egy blogot, ahová szoktam feltölteni olyan posztokat is, melyek a munkámhoz kapcsolódnak.

Mi ösztönzött téged arra, hogy pedagógiai pályára lépj?
Talán pici érzéket örökölhettem, hiszen apai nagymamám tanítónő volt, anyukám pedig 6 gyereket nevelt fel, s neki is van pedagógiai érzéke. Én az oviból úgy ballagtam el, hogy kijelentettem: óvónő leszek. Aztán minden más is szerettem volna lenni, de végül a sors úgy hozta, hogy tényleg itt kötöttem ki. A fiatalabb testvéreim mellett volt lehetőségem gyakorolni és a babysitteri munkáim is sokat segítettek abban, hogy sosem mozogtam idegenként a gyerekek közt. Azt tudtam, hogy érdekel a pedagógia, de gondolkoztam gimnáziumi tanár pályán és a felnőttképzés is érdekelt. Az igazság az, hogy a kisgyermekek a legbefogadóbbak az új információkra. Ők még jobban formálhatóak.

Miben különbözik az óvodapedagógia a többi pedagógiai típustól?
A szülők után rajtunk van a legnagyobb felelősség, hiszen a mi munkánk az alap a későbbi pedagógusok számára. Az óvodás kor az átmenet a szülők és az iskola között. Éppen ezért nem mindegy mi történik az oviban töltött 3 év alatt.

Mit jelent számodra pedagógusnak lenni?
Életformát. A munkám nem ér véget, mikor lejár a munkaidő. Néha otthon is készítek ezt-azt, hazafelé agyalok a napi helyzeteken és, ha meglátok egy gyereket, akinek folyik az orra, automatikusan zsebkendőt veszek elő.

A legújabb cikkemben a modern iskolarendszer hibáiról írtam. Sokan úgy vélik, hogy a mai oktatás túl merev, a tanárok nem foglalkoznak eleget a tanulókkal. Neked mi a véleményed erről? Mennyivel másabb a helyzet az óvodában?
Ez nem feltétlenül a tanárok/pedagógusok hibája. Nagyon kevés a lehetőség arra, hogy érdemben foglalkozni lehessen mindenkivel. Egyre több a speciális bánásmódot igénylő gyermek, akiket nincs idő igazán megismerni, megtalálni a hozzájuk vezető utat. Miattuk nehezen kezelhető a csoport. Amikor pedig ők hiányzanak, kiderül, hogy mindegyik gyereknél van valami, amire jobban oda kellene figyelni. Maradva az óvodánál, a mi csoportunkban 25 gyerek van és sokszor egyáltalán nincs hiányzó. Ilyen létszámmal bezsúfolva egy csoportszobába, ahol a gyerekek nagy részének folyik az orra, de nem veszi észre, néha még bepisil, nem tud önállóan öltözni, egyszerre száz helyen kell jelen lenni. Szerintem az első változtatás az kéne legyen, hogy csökkentik a csoportlétszámokat. Az ideális 15 fő volna. Egyébként pedig annak, aki igazán hivatásaként éli meg a tanári pályát, igenis van lehetősége arra, hogy olyan légkört teremtsen, ahol öröm tanulni. Élő példa erre Balatoni József, akinek a munkáját lehet követni a Jocó bácsi világa c. A valódi változáshoz alapjaiban kellene megváltoztatni az oktatási rendszert. Addig pedig maradnak a lelkiismeretes pedagógusok, akik próbálnak úszni az árral szemben.

Te milyen koncepció alapján tanítod/ neveled a gyerekeket?
Azt vallom, hogy „Nem tökéletes gyerekeket, hanem boldog gyerekeket szeretnék nevelni.” Az óvodák elsődleges feladata szerintem az érzelmi nevelés lenne. Nem kell megtanítanunk sem írni, sem olvasni őket. Ugyanakkor meg kell tanítsuk, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket, hogyan játszanak örömmel, hogyan figyeljék önmagukat, hogyan örüljenek a sikereiknek, hogyan vezessék le agresszivitásukat stb. Amennyiben egy gyerek lelkileg rendben van, erre lehet építeni a tudást. Mert az csak egy második szint.

Milyen a gyerekkel való viszonyod?
Az ideális viszony olyan lenne, amelyben akadály nélkül tudok ugrálni az óvónő és a játszópajtás szerep között. Meglátásom szerint, ha kiscsoportban ki tudunk alakítani egy kötődést a gyerekekkel, akkor kialakul az, hogy elfogadják: nem azért kell szót fogadni, mert “az óvónő azt mondta”, hanem azért, mert ő tudja mi a jó nekem. Nehéz ezt megvalósítani, mert sokan vagyunk egy csoportban, kevés idő van arra, hogy alaposan megismerjük a gyerekeket. Mialatt az érzelmi kapcsolat az alap, muszáj kialakítani a szabályokat, szokásokat, majd megerősíteni azokat. Ehhez elengedhetetlen a következetesség. Lehet, hogy könnyebb feladni a gyerekre a ruhát, mint segíteni abban, hogy megtanuljon önállóan öltözni, de mindennél többet ér látni a gyerek arcán a büszkeséget, amikor először sikerül neki valami egyedül. Miután az érzelmi kötődés és a szabály-, szokásrendszer kialakult, jöhet az óvónőség legszórakoztatóbb része, amikor magad is gyermekké válsz, együtt játszotok, nevettek, bolondoztok. Természetesen félig mindig megmaradsz óvónőnek és a játék végén legyenek jó módszereid arra, hogy a gyerekeket visszatereld az óvodai élet menetébe. Hogyha ügyes vagy, minden tevékenységet játékos módon végezhettek. Számomra ez a cél.

Tartod a kapcsolatot a gyerekek szüleivel is? Velük milyen a viszonyod?
Természetesen ez is hozzátartozik a munkámhoz. A felnőttekkel való kapcsolattartás sokkal nehezebb, mint a gyerekekkel és ezt sehol nem tanítják. Magadnak kell rájönnöd, hogyan találd meg azt a hangot, ahogy kommunikálni tudtok. A legfontosabb az lenne, hogy objektíven, a gyermek érdekét nézve tudjunk együttműködni. Egy szülő azzal tudja meghálálni a pedagógus munkáját, hogy igyekszik partnerkapcsolatot kialakítani a nevelővel. Ma olyan szépen fogalmazta meg egy anyuka, bárcsak mindenki így gondolná: „Az óvoda a család kiterjesztése.”

Szerinted lehet példakép egy pedagógus?
Természetesen. Nem csak lehet, hanem az is. Óvodás korban a gyerek azt utánozza, amit a mindennapokban lát. Itt a gyerek tükör, mindent visszamutat abból, amilyen az aznapi hangulatod, ahogyan beszélsz, amiket mondasz stb. Választott példakép is lehet egy pedagógus, de az inkább középiskolás korosztályra jellemző. Talán ritka az ilyen, de egy csodásan építő kapcsolat lehet az ilyen.

Létezik jó vagy rossz tanitó/tanár? Mi dönti el azt, hogy a gyerekek szeretik a tanítójukat vagy sem? 
Létezik, de ezek szubjektív fogalmak. Lehet, hogy az osztály nagy része utálja a fizikatanárt, mert túl elméleti síkon tanít. Ugyanakkor van egy fiú, aki imádja az elméleti fizikát és éppen ezért nagyon jó tanárnak tartja a fizikatanárt. Kamaszkorban már nem feltétlenül a tanítási stílus a meghatározó, hanem az, hogy mennyire hiteles az illető. Sokkal inkább az emberi mivolta számít, mintsem a tanítási stílusa. Éppen ezért lesznek olyan tanárok, akiket jobban kedvelnek a diákok, bármit is tanítson.

Tanítani, oktatni és nevelni. Elsőre szinonimáknak hangzanak, de én úgy gondolom, hogy mindegyik szó hordoz magával egy saját jelentést. Szerintem egy pedagógusnak nem csak oktatni, tanítani kell a gyerekek, hanem nevelni is. Ám van egy szint, ahol a pedagógus már nem szólhat bele a gyerek nevelésébe. Véleményed szerint, melyik ez a szint? Könnyen át lehet lépni ezt a szintet? Mi annak a következménye?
Más az, ha valaki beleszól és más az, ha valaki segít. Hogyha egy szülő kikéri a pedagógus véleményét, a pedagógus ne mondja azt, hogy „Nem az én dolgom, nem szólok bele.” A pedagógusnak szakmai kötelessége a nevelés, legalábbis annak, akinek ez hivatása. Főként az intézmény falain belül el kell érnie, hogy a gyermek/kiskamasz betartsa a szabályokat. Arra már kevés ráhatással tud lenni, hogy mi történik a falakon kívül. Ugyanakkor elérheti, hogy az, amit ő kialakít odabent, azt magával viszi a gyerek a külvilágba. Meghatározható szint nincsen, hiszen mindenki egyéni, minden helyzet más. Amennyiben a gyermek érdeke azt kívánja, meg kell próbálni átlépni a szinteket, ugyanis változást csak akkor érhetünk el, ha merünk kockáztatni.

Mire vagy büszke óvodapedagógusként?
A mi munkánkban kicsi siker is nagy siker. Ezekből már eddig is sokat megéltem. Az előző munkahelyemen volt egy kislány, aki sose evett az óvodában. A második félév végére velem hajlandó volt pár falatot elfogyasztani. Tavaly március 15.-ére egy olyan szerepjátékkal készültem a kis-középső csoportosok számára, amire elsőként azt mondtam: ez nagycsoportosoknak való. Mégis hittem, hogy ők is megértik a lényegét. Tökéletesen átjött számukra az, amit terveztem. (Mai napig elérzékenyülök, ha erre gondolok.) A mostani helyen állandó nehézség az öltözködés. Jó érzés látni az eredményét annak, hogy kitaláltam pár olyan játékos technikát, amellyel könnyebb a ruhák fel-levétele a kicsik számára. Összességében ezekre a kis sikerekre vagyok büszke.

Mi a tanácsod a pedagógusnak készülő fiatalok számára?
Mialatt a főiskolát végzik, kezdjenek el mellette az igazán hasznos dolgok után kutatni, azokról tanulni. A felsőoktatásban nagyon kevés gyakorlatias tudást adnak át, rengeteg mindenre a munka mellett kell/ene választ találni. Javaslom, hogy vegyenek részt gyermekelsősegély tanfolyamon (Budapesten a Bethesda kórházban szoktak tartani ingyenes, de regisztrációhoz kötött, félnapos képzést). Próbáljanak különböző területeknek utánajárni, mint például agressziókezelés, különféle magatartászavarok és azok kezelése. Tanuljanak kommunikációt, tréningezzék magukat a szülőkkel való kapcsolattartásra, a problémák megoldására. A legfontosabb pedig, hogy jól ismerjék önmagukat, legyenek őszinték saját magukhoz. A pedagógus a személyiségével dolgozik. Nekünk ezt állandóan karban kell tartanunk. Javítani ahol kell, tisztítani, ismerni a rendszert. Kívánom minden pedagógus pályára készülőnek, hogy jó mentorai legyenek és valamennyi hasznos, gyakorlatias tudással távozzon a padsorok közül!

Köszönöm a válaszaidat! 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s